A FESZTIVÁLRÓL
Célunk, hogy magas színvonalú programokkal, hazai és határon túli kézműves sörfőzdékkel, Gyula turisztikai hírnevéhez méltó módon rendezhessük meg e fesztivált.
Ezalatt a három nap alatt Gyulán a kézművessör-remekek és a street food lesznek a figyelem középpontjában. Kevesen tudják, de Gyulán immár majd 3 évszázados hagyománya van a sör készítésének.
A fesztivál kísérőrendezvényeként kerül meghirdetésre a Central European Beer Awards – 2020 Sörverseny, amelyet kereskedelmi-kisüzemi sörfőzdék, illetve a házi sörfőzők részére hirdetünk meg. A verseny célja a kisüzemi, kézműves valamint az otthoni sörfőzés népszerűsítése. A versenyen a kisüzemi sörfőzdék (kereskedelmi forgalomban kapható termékek) és a házi sörfőzők külön kategóriában indulnak.
Természetesen a fesztiválokon nélkülözhetetlen zenei programok sem maradnak el, naponta több élő könnyűzenei koncert színesíti a fesztivált.
Kedves Érdeklődők!
Kedves Érdeklődők!
A 2020-as Kézműves Sörfesztiválra várjuk a kereskedelmi tevékenységre vonatkozó pályázatokat, jelentkezéseket!
A pályázatokat, jelentkezéseket az alábbi e-mail címre várjuk: info@sorfesztivalgyula.hu, illetve az adrienn.szabo@
Kézműves Sörfesztivál – Gyula
Helyszín: 5700 Gyula, Várkert utca 1.
Elérhetőségek:
Mobil: +36 30/ 436 69 74 l +36 30/ 516 31 51
E-mail: info@sorfesztivalgyula.hu